A munkámról
A fényképezés számomra:Munkámban azt szeretem a legjobban, amikor látom a boldog felszabadult arcokat, és a pozitív visszajelzéseket.
Egyszer édesanyám mesélte, hogy elment a fodrászatba, és a másik vendég dícsekedett, hogy milyen jó képek készültek az esküvőjén, amit egy tolnai lány csinált; "ezek olyan képek, amit idős koromban is szívesen visszanézek".
Aztán kiderült, hogy a fotós lány én vagyok.
"Én nem vagyok fotogén"
– hangzik el a mondat, általában még azelőtt, hogy egyáltalán előkerülne a fényképezőgép.
Ismerős? 😄
Van, aki szerint az orra túl nagy, a mosolya furcsa, a szeme „mindig hunyorít”, és amúgy is… ő egyszerűen nem fotogén. Pont. Megbeszéltük.
Én ilyenkor csak bólintok.
Nem vitatkozom.
Nem győzködöm.
Nem mondom, hogy „ugyan már”.
Csak lefotózom. 📸
Mert a fotogén nem egy veleszületett szuper képesség. Nem genetika, nem szerencse, és nem Instagram-filter.
A fotogén az a pillanat, amikor elfelejted, hogy fotóznak.
Amikor nem pózolsz, csak vagy.
Amikor valaki meglátja benned azt, amit te magad nem.
És igen.
A végén mindig ugyanaz történik: „Ez tényleg én vagyok?” „Úristen, ez tetszik.” „Jó, oké… lehet, hogy mégis fotogén vagyok.”
Szóval ha legközelebb azt mondod: „Én nem vagyok fotogén” –
nyugi.
Majd én bebizonyítom, hogy de. 😊
